Language: English | Hungarian
Norvég Finanszírozási Mechanizmus 2009-2014 Kapacitásfejlesztés és intézményközi együttműködési program

FőoldalMagunkrólKözhasznúsági jelentésPV alapfogalmakHírekVeszélyhelyzetekKéptárKapcsolódó JogszabályokMegyei-, városi, térségi szervezetekTudományos EgyesületKépzési anyagokPV SzemlePályázatokImpresszumPartnereinkNorvég Projekt

Korponay-díjasok székfoglalója, „A mai NATO” című könyv bemutatója

2021. szeptember 19. 22:21

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Zrínyi Miklós Laktanya és Campus Tudós Kávézójában 2021. szeptember 16-án két fontos eseményen is részt vettek a Rendészettudományi Kar Katasztrófavédelmi Intézetének oktatói és hallgatói.

13.00-kor került sor a Magyar Hadtudományi Társaság (MHTT) Korponay-díjasainak bemutató előadására. Az MHTT Elnöksége 2020-ban Dr. Teknős László tű. százados a KVI egyetemi adjunktusa, fiatal kutató számára ítélte oda eredményes munkájáért a legkiválóbb fiatal hadtudósoknak járó Korponay János Díjat. Teknős százados az MHTT Katasztrófa- és Polgári Védelmi Szakosztálya   tagjaként aktívan dolgozik, egy időben ellátta a titkári feladatokat is, tudományos munkája mellett végzi az új tagok toborzását, az MHTT népszerűsítését. Az elmúlt években elsősorban a hadtudományt, a katasztrófavédelmet és polgári védelmet, a környezetbiztonságot népszerűsítő, illetve tudományos igényű előadásokat tartott, kutatott és publikált. A Korponay-díjasok közé kerülése alkalmából az „Éghajlatváltozással kapcsolatos katasztrófavédelmi feladatok napjainkban” címmel tartotta meg nagy sikerrel előadását.

A nap másik eseményeként 14.30-kor szervezte meg az MHTT a NATO megalakulásának 70. és hazánk NATO tagságának 22. évfordulója alkalmából írt, az MHTT elnöke Szenes Zoltán tábornok úr által szerkesztett „A mai NATO, a szövetség helyzete és feladatai” című könyv bemutatóját. A rendezvényen a jelentős számú érdeklődő előtt a szerzők lehetőséget kaptak fejezeteik bemutatására. A rangos kiadványban a NATO katasztrófavédelemhez kapcsolódó feladatai is kaptak egy fejezetet a „NATO polgári veszélyhelyzet kezelése és Magyarország„ - címmel.  A fejezet kidolgozásában részt vett Dr. Muhoray Árpád ny, pv. vezérőrnagy, a KVI címzetes egyetemi tanára, aki a bemutató során vázolta e fejezet tartalmát, így a NATO polgári veszélyhelyzeti tervezését, a civil-katonai együttműködésben a polgári védelmi jellegű feladatait, a katasztrófák elleni védekezésben, nemzetközi segítségnyújtásban való részvételét.

Vissza

Ezt a hírt eddig 51 látogató olvasta.


 

Kapcsolódó képek:

Korponay-díjasok székfoglalója, Korponay-díjasok székfoglalója, Korponay-díjasok székfoglalója, More images More images

Hírarchívum