Choose languge: English | Hungarian
Norvég Finanszírozási Mechanizmus 2009-2014 Kapacitásfejlesztés és intézményközi együttműködési program

FőoldalMagunkrólKözhasznúsági jelentésPV alapfogalmakHírekVeszélyhelyzetekKéptárKapcsolódó JogszabályokMegyei-, városi, térségi szervezetekTudományos EgyesületKépzési anyagokPV SzemlePályázatokImpresszumPartnereinkNorvég Projekt

Ünnepségsorozat a Nemzetközi Polgári Védelmi Nap alkalmából

2019. március 04. 14:58

2019. március 1-én megtartotta hivatalos ünnepségét a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság a Nemzetközi Polgári Védelmi Nap alkalmából, melyre meghívást kapott az MPVSZ elnöke, és elnökségének tagjai. A rendezvényen olyan önkéntes civil szervezetek, szövetségek, intézmények tagjai vehettek át elismeréseket, akik a hétköznapokban aktívan támogatják a hivatásos katasztrófavédelem és a polgári védelem munkáját.

A Himnusz elhangzását követően, a BM OKF vezetői, a polgári védelmi szakterület központi és megyei képviselői és a vendégek előtt Jackovics Péter tűzoltó ezredes, veszélyhelyzet-kezelési főosztályvezető mondott ünnepi köszöntőt. Elmondta, hogy a katasztrófák elleni védekezésben a globális kihívásokra együttműködéssel lehet jól reagálni. Mivel az elmúlt években egyre több és egyre intenzívebb katasztrófákkal kell megküzdeni világszerte, a polgári védelemért felelős szervezetek alkalmazkodnak a kialakult helyzethez és ehhez kell igazítani a megelőzési tevékenységet is. Ebben a munkában olyan társakra van szükség, mint azok, akik az ünnepségen elismerésben részesülnek, az innovatív ötletek, konkrét javaslatok kidolgozásában pedig a hivatásos katasztrófavédelem számít a civilek tapasztalataira, operatív tevékenységére. A beszédet követően a Katasztrófavédelem Központi Zenekarának műsorát hallgathatták meg a résztvevők, majd dr. Góra Zoltán tűzoltó vezérőrnagy, országos katasztrófavédelmi főigazgató adta át a belügyminiszteri és főigazgatói elismeréseket.

A főigazgató a katasztrófavédelem munkájának segítése, támogatása érdekében kifejtett kiemelkedő tevékenysége elismeréseként a Polgári Védelem Napja alkalmából emléktárgyat adományozott Jósvai Attila ny. ezredesnek, az MPVSZ gazdasági alelnökének és Dr. Muhoray Árpád ny. pv. vezérőrnagynak, az MPVSZ szakmai alelnökének. Az ünnepségen elismerést vehetett át Markella Martin III. évfolyamos nappali munkarendben műveleti szakirányon tanuló tisztjelöltje, az NKE Önkéntes Katasztrófavédelmi Szolgálat tagja.

Ezt követően a légoltalom és a polgári védelem hősi halottainak emlékhelyén koszorúzásra került sor. A BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság nevében koszorút helyezett el dr. Góra Zoltán tűzoltó vezérőrnagy főigazgató és helyettesei, az országos polgári védelmi főfelügyelőség nevében dr. Tóth Ferenc tűzoltó dandártábornok, országos polgári védelmi főfelügyelő és főosztályvezetői. A Magyar Polgári Védelmi Szövetség koszorúját Dr. habil Endrődi István tűzoltó ezredes, a szövetség országos elnöke helyezte el az emlékhelyen. Az ünnepség a Szózat hangjaival ért véget. A rendezvényt záró fogadáson dr. Bónyai Eszter tű. ezredes tervezési és védelmi igazgatási főosztályvezető mondott pohárköszöntőt.

A polgári védelmi napi ünnepségsorozat keretében a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság a Polgári Védelem Világnapja alkalmából rendezett ünnepségén zászlóadományozásra és elismerések átadására is sor került. Az eseményen a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Katasztrófavédelmi Intézet hallgatóiból létrehozott NKE Önkéntes Katasztrófavédelmi Szolgálat, valamint a Fővárosi Vízművek Mentőszervezet tagjai tettek esküt.

Az ünnepség elöljárója Dr. Góra Zoltán tűzoltó vezérőrnagy, a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság főigazgatója volt. Az eseményen részt vett többek között Dr. Domokos Péter, Budapest Főváros Kormányhivatalának igazgatója, Haranghy Csaba a Fővárosi Vízművek Zrt. vezérigazgatója, Dr. Vass Gyula tűzoltó ezredes a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Katasztrófavédelmi Intézet igazgatója, Dr. Endrődi István tűzoltó ezredes a Magyar Polgári Védelmi Szövetség elnöke, Bakai Kristóf a Budapest Mentőszervezet elnöke és Varga Ferenc tűzoltó dandártábornok, a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatója.

Kovács Zoltán tűzoltó ezredes, polgári védelmi felügyelő ünnepi beszédét követően a Fővárosi Vízművek Zrt. Mentőszervezet tagjai, valamint az NKE Önkéntes Katasztrófavédelmi újonnan csatlakozott önkéntesei tettek esküt.  Az eskütételt követően Dr. Góra Zoltán tűzoltó vezérőrnagy, főigazgató csapatzászlót adományozott a Fővárosi Vízművek Zrt. Mentőszervezet részére. A csapatzászló átadását a zászlószalagok elhelyezése követte. A csapatzászlót Máté Sándor alezredes, a HM Tábori Lelkészi Szolgálat Protestáns Tábori Püspökség püspöki titkára, valamint Rácz István százados, a Katolikus Tábori Püspökség tábori lelkésze áldotta meg.

Az NKE Önkéntes Katasztrófavédelmi Szolgálatának végzős diákjai átadták a csapatzászlót az első éves hallgatóknak, majd Haranghy Csaba vezérigazgató mondott köszöntőt.

Elismerő oklevelet vehetett át Horváth Zoltán tű. őrnagy, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendvédelmi Tagozat hallgatói századparancsnoka, valamint Barabás Patrik III. évfolyamos nappali munkarendben műveleti szakirányon és Kohl Róbert III. évfolyamos nappali munkarendben iparbiztonsági szakirányon tanuló tisztjelöltjei, az NKE Önkéntes Katasztrófavédelmi Szolgálat tagjai.

Az ünnepség zárásaként Varga Ferenc tűzoltó dandártábornok, igazgató pohárköszöntőjével kívánt sok sikert az esküt tett önkénteseknek és gratulált az elismerésben részesülteknek.

Vissza

Ezt a hírt eddig 115 látogató olvasta.


Kapcsolódó információk: